Angyal István halálra ítélt, Tűzoltó utcai parancsnok az utolsó szó jogán a Legfelsőbb Bíróság előtt:
„Kérem, hogy ennek a szertelen ifjúságnak - amelyiknek én is tagja vagyok - bocsássák meg bűneit és szeressék. Ha úgy határoznak, hogy számomra nincs enyhítő körülmény, szembe fogok nézni a halállal.”
„Én szabad emberként akartam élni, börtönben nem tudok meglenni. Kérem a bíróságot, hogy hagyja meg az ítéletet, mert olyan tényállást állapítottak meg terhemre, amelyért halál jár. Kegyelmet nem kérek.”

Tihanyi Árpád halálra ítélt:
„Élő hazafiasság volt a hazafiságom, elmehettem volna, azonban maradtam, mert mindig azt tanítottam, itt élned és halnod kell ... Kérem, hogy adjanak rá módot, hogy szakmát tanulhassak a börtönben és családomat is így támogathassam. Feleségem beteg, én is beteg, rokkant ember vagyok. Igazságos ítéletet kérek.”

Szabó János „Szabó bácsi”:
„nem követtem el a dolgot, nem gyilkoltam, nem raboltam, súlyos gyomorbeteg vagyok, a börtön is halált jelent számomra. Nem álltam bosszút az ávósokon, pedig lett volna rá okom. Kérem a bírósag lelkiismeretes döntését”

Földes Gábor halálra ítélt:
„védelmemre elmondani nem kívánok semmit... én most nem vagyok úgy összetörve, mint a tárgyalás első napjaiban. Egyáltalán nem érzek halálfélelmet. Visszatértem önmagamhoz…”

Dudás József halálra ítélt:
„a lelkiismeretem tiszta volt, futhattam volna Nyugatra, vagy elbújhattam volna. Nem vágytam hatalomra. Ha meg kell halnom, a magyar szabadságért halok meg, ha az, amit én tettem, az ellenforradalom és nem forradalmi tett volt”

Részlet a Tanúskodnak a halálra ítéltek című kötetből.

Általában a kivégzések hajnalban vagy reggel törtennek. Ritkán voltak este. Napközben szinte sohasem. Volt úgy, hogy tizenegyig is elhúzodott, ha sok kivégzés volt. A bitóhelység homokkal volt leszórva. A bitófa és a bejárat között egy függöny volt. Ez a függöny azt a célt szolgálta, hogy a törvény előírja, az ügyésznek részt kell vennie a kivégzesen. Igen ám, de vannak igen gyenge lelkületű ügyészek, hablelkű ügyészek, akik nem merik nézni.
Csak kérni a halált.
Igen. És ők, ha kívánják akkor elhúzzák ezt a függönyt, hogy ne lássák magát a kivégzést. Ugyanakkor a törvénynek eleget tesznek... részt vesznek a kivégzésen. A kivégzés úgy törtenik, hogy az elíteltet kihozzák, és akkor az ügyész felolvassa azt az iratot, hogy az Elnöki Tanács a kegyelmi kérvényét elutasította. Itt meg egyszer az adatokat egyeztetik. Hogy ha valamelyik elítéltnél nem egyeznek az adatok, tehát édesanyja neve, születési éve, akkor egy nappal később végzik ki. Erre úgy tudom, nem nagyon volt példa.
Utána azt mondja az ügyész, hogy az ítélet-végrehajtó teljesítse a kötelességét. Az akasztófa sem olyan, amilyennek ábrázolni szokták. Tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy vasúti talpfa.
Ennek a talpszerű valaminek a tetején volt egy vashorog, az alján meg volt egy kis kerék. Az elítéltet odavitték a bitófához, ott odatesznek egy elmozdítható, három lépcsőből álló kis emelvényt, és erre felviszik, vagy kényszerítik, mert hiszen többen fogjak az elítéltet, és háttal áll a bitónak. A hóhér a nyakára teszi a kötelet, lazán, és erre a horogra köt egy csomót. Ezalatt a hóhérsegéd a lábát összekötözi, és a kötelet ezen a kis keréken át vezeti. A segédhóhér lesz később kész, hisz neki kell többet dolgozni, akkor szól, hogy happ, és akkor kirúgja az elítélt alól az emelvényt, a keréken keresztül meghúzza a kötelet. Ezzel az elítéltnek a csigolyája megfeszül, és a hóhér pedig elfordítja a fejét. Ebben a pillanatban az elítelt meg is hal. Majd visszahozzák azt a kis emelvényt, és odajön egy orvos, egy sztetoszkóppal, meghallgatja a szívét, utána azt mondja: „Ügyész elvtárs jelentem, a klinikai halál beállt.” És akkor hoznak egy hordágyat, arra ráteszik a fegyőrök a hullát, a hóhér kioldozza, leszedik róla a kötelet, és utána viszik el. Körülbelül így folyik le egy kivégzés.