Tollas Tibor
HÚSZ SZEM CSERESZNYE

Valaki húsz szem cseresznyét kapott,
Amit rabok csak álmaikban látnak.
Húsz apró, piros bogyóját a nyárnak,
Mely frissen hozta szabad ég alól
Otthoni kertek fészek-melegét,
S lángolt, mint láthatatlan húsz levélen
Húsz piros pecsét...

Valaki húsz szem cseresznyét kapott,
És könnyű szívvel úgy osztotta szét
A szabadságnak és szeretetnek
Tíz év óta már elfelejtett
Lüktető ízét,
Hogy nem veszett el dús kincséből egy sem,
Míg szomjas szemek itták illatát.

Rab rabnak adta tovább érintetlen,
Így járt körbe a gyümölcsös ige.
Piros bogyóktól virágzott a börtön,
És megtelt véle mindnyájunk szíve,
Teljesebben, mint ama tónak partján
Kenyérrel, hallal szelíd éhezők.
Cseresznyés úton itt a Mester sétált
És a megosztott öröm maradékát
Kosárba szedtük, fénye egyre nőtt...

S kigyúlt bennünk e halhatatlan
Égig röpítő pillanat:
Isten fensége emberarcban
lehet olykor leggazdagabb.
Hol szenvedésből ének zeng fel,
Gyűlnek a holnap percei,
Mit eszmék ígérnek, az ember
Tudja csak megteremteni.
S vittük a tüzet, – élő fáklyák, –
Lángoltak fenn a madarak.
Fonnyadt virágok kelyhük tárták,
S a fénnyé olvadt nap aladt
Kiszáradt ajkunk öblögette
Isten gyümölcsös örömét.
S mint vérerek az élő testbe’,
Patakzott bennünk szerteszét.

S eggyé lettünk, mint eljegyzettek,
Krisztus testének sejtjei,
Kikben egy lélek fénye reszket,
De nem tudják kizengeni.
Kiket golyó, kard már nem érhet,
– Kötél se fojtja el dalom, –
Mert szerettünk, s gyümölcsös élet
Vár ránk egy messzi hajnalon.